Nyomozói iroda. Nyár van, füllesztő meleg. A ventilátor hangos zörgését csak a számítógép erőlködő zúgása és a nyomozó írógéphez szokott és tökélyre fejlesztett kétujjas gépelése alatt szenvedő billentyűzet harsogja túl. A plafonon lévő beázás-foltokat még nem javították ki, csak ígéret van. A repedéseket azért sikerült eltakarni néhány tavalyi pirelli naptárból kivágott és ragasztószalaggal rögzített lappal. Ahová már nem jutott, ott a titokban a birodalmi nyomtatóból kinyomtatott viccesnek tartott szövegek takarják a hézagokat. „Úgy is tudjuk, hogy hazudsz”, „Ha futsz, azzal annyit érsz el, hogy fáradtan mész előzetesbe”. A több évtizedes múltra visszatekintő, de már zárhatatlan, kopott szekrényen a legutóbbi csapattréning képei – természetesen nyomtatva. Azon viccesen egy-két nem szeretett kollégára ördögszarv és bajusz rajzolva. Az asztalon, a már rég írásra képtelen tollak halmaza mellett, a „legjobb férj” feliratú szívecskés bögrében lassan kihűl a 3az1ben kávé. Kopognak.
Ügyvéd: Nyomozó Úr! Beugrottam a földhivatali tulajdoni lappal, amit ígértem. Nézze, itt van rajta az összes adat. Külterület, szántó művelési ág, 5.26 hektár területű és 112 aranykorona értékű.
Nyomozó elmosolyodva: Köszönöm. Azért érdekes, hogy így haladunk a technikával, de még mindig ilyen régi pénzben, aranykoronában fejezik ki a föld árát. Át lehetne már váltani forintra.
Csend. Néznek egymásra, az ügyvéd elköszön és kiviharzik.
Bunkó – gondolja a nyomozó.
